Modern mosható pelenkák és kiegészítők széles választéka

Olcsó húsnak híg a leve?

Picture of Sólyom - Varga  Ágnes

Sólyom - Varga Ágnes

Mosható Pelenka Kuckó

Ez akár lehetne kérdés is és állítás is.

Az eset megtörtént eseményeket dolgoz fel, ráadásul elsőkézből. 🙂

Még kezdő moshatózós anyukaként szerettem volna bővíteni a készletet, mert volt ugyan elegendő mennyiségünk otthon, de mint többször is említettem, ez függőséget okoz és szükségét éreztem még pár darabnak.

Jól van na! Semmi szükségünk nem volt rá, de én simán beadhatom ezt itthon, hiszen én vagyok legtöbbet a gyerekkel és ha azt mondom kell, akkor ugye azt gondolják, hogy ez biztosan így is van. 😀 😉

Mintás pelenkáink voltak, egyszínűre vágytam. ÖÖÖÖÖ, illetve a gyereknek egyszínűre volt szüksége. 😉

Na de a viccet félretéve!

Keresgetni kezdtem, gondoltam majd a legnagyobb magyar aukciós portálon beszerzek néhányat, jó árban is van (nem volt nagy a keret), betét is van hozzá, az összegbe, amit erre szántam belefér jó sok darab. Kérdeztem az eladót, használt-nem használt, van-e hibája, mit tud róluk elmondani. Lényegében amit írt, meggyőzött. Leütöttem, megvettem, elküldte.

Most csak kettőt mutatok be ezekből, így is érteni fogod a lényeget. Kívülről így néznek ki:

KÉP

Mint említettem nem is néztem meg jobban őket, hiszen újnak vettem, mi bajuk lehet? A csomagolás rendben volt, a szállítás során nem történt semmi baj, mosásba dobtam őket és a száradás után ráadtam a gyerekre. De átázott. Sebaj hát ez előfordul, hiszen többször át kell mosni, hogy tökéletes legyen a nedvszívása stb., stb.

De csak nem javult  a helyzet. Már mindent kipróbáltam, ami csak létezett. Ültem a konyhában, néztem a szárítóról levett pelenkákat és belenéztem a zsebbe…

Hidegzuhany!!!!!

Atyaúristen, amit láttam…. Megmutatom:

KÉPKÉP

Az úgynevezett PUL belső, ami elvileg egy laminált cuccnak kéne lenni, teljesen eláll a pelenka belsejétől és ráadásul nagyon-nagyon zacskó anyagnak néz ki… 🙁

Ilyen lenne normál esetben:

KÉP

Hát persze, hogy kivezette a pisit, hiszen egy sima neylon zacskó nem alkalmas arra, mint a PUL anyag!!!

Nem is lehet elválasztani a pelenka belsejétől, össze van „forrasztva”/laminálva. De én kezdő lévén nem vettem észre a dolgot, sőőőt nem is gondoltam rá, azt hittem velem van a baj, én csinálok valamit rosszul. A 10 darabból amit megvettem (akkor jónak gondolt) 1700 Ft/darab áron, 1 azaz egy darab volt „jó”. Még szerencse, mert most nem tudnám megmutatni, hogy milyennek is kéne lennie és mire figyelj. 😉

Nézd csak:

KÉPKÉP

Remélem látod a különbséget. Ezért lenne néhány javaslatom, amit vagy megfogadsz, így jól jársz és nem megy el a kedved örökre a moshatóktól vagy így is járhatsz és persze hülyének fogsz gondolni mindenkit, aki moshatózik.

Mielőtt vásárolnál:

  • kérdezz!!! márkát, típust, anyagot, méretet, hibát, állapotot, árat, kiegészítőket, MINDENT (kérdezni nem ciki)
  • nézd meg, ha teheted olyan helyről vegyél, ahol van lehetőség megnézni, tapogatni
  • ha a netről vásárolsz, MEGBÍZHATÓ helyről, megbízható személytől vedd
  • alakíts ki személyes és bizalmi kapcsolatot az eladóval, mert ha a későbbiekben probléma adódik, talán könnyebben találtok rá megoldást
  • ha használt pelenkát veszel, ismerőstől vegyél, így kisebb az esélye, hogy átvernek
  • ha újat veszel, olyan helyről vedd, ahol GARANCIÁT vállalnak az eladott pelenkákért
  • került a gyanúsan olcsó pelenkát, hidd el, „olcsó húsnak híg a leve… „

Írj nekem és kérdezz bátran, tudod, nincs rossz kérdés! 🙂

Oszd meg ismerőseiddel