Elég jól haladunk ezzel a sorozattal, nem?
Esküszöm nem tehetek róla, de szembejönnek a gyöngyszemek, egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni őket. Nem győzöm hangsúlyozni a kezdőknek, hogy a mosható pelenkák megítélése alapvetően információhiányból ered.
Nincs azzal gond ha véleményt mondasz, de legalább legyen róla fogalmad, tudd hogy néz ki és legalább egyszer használtad már. Természetesen a moshatókra értem.
Na itt a gyöngyszem:
„…anyagilag nem jársz jobban, sztem…a betét is pénz, nem is lehet mindenhol kapni, és ahhoz, h ne marja szét a gyereket a pisikaki, sűrűbben kell cserélni…négyből az elsőnél próbáltam, nem vált be, a textilpelusok mára alvókendőnek jók. annak viszont nagyon…”
Húúú, hát még most is nehéz szóhoz jutni. 😀
Kemény, az biztos. 😀
„anyagilag nem jársz jobban”
mosható: Az én esetem következik. A teljes készletem 45 ezer forint volt pár éve, csak zsebesekből áll. A mai napig azokat használjuk, semmi bajom velük, a pelenkáknak sincs bajuk. A kezdeti bénázáson túl sem átázás, sem szakadás, sem egyéb gond nem volt velük, most sincs. Ha elmegyünk nyaralni vagy több napra valahova, én eldobhatót veszek és azt használjuk. Ez évente maximum 15 ezer. Ha veszek még egyéb alkatrészeket (papírbetét, teafaolaj), akkor talán évente ez is kitehet 10 ezret.
Adott 45 ezer (a készlet) + 3 X 15 ezer (ha eldobhatót veszek, de szerintem ez túlzás) + 3 X 10 ezer = 120 000 Ft, ehhez hozzávesszük a mosás költségét, amiben benne van a mosószer, áram, víz, csatorna, mindenféle ára: 3 év alatt 44 415 Ft, ez összesen: 164 415 Ft. Hozzátenném, hogy nagyon-nagyon nagyvonalúan számoltam.
Eldobható: Ha naponta elhasználunk 6 pelenkát és átlag 50 Ft-os pelenkával számolunk, az naponta 300 Ft, havonta 9000 Ft. Most jófej leszek és nem számolom a popsitörlő, popsikrém, szemétdíj, beszerzés stb. árát.
Ez 3 év alatt 324 000 Ft.
A különbség: 159 585 Ft a mosható javára úgy, hogy az eldobhatóhoz NEM SZÁMOLTAM a járulékos költségeket.
Újból mondom, ez a saját példám. Ha venném a fáradtságot, akkor ennyi sem lenne, mert az utazásokhoz simán használhatnám a moshatókat, így a fent kiszámolt összeg is kevesebb lenne 45 ezerrel !!!
Akit érdekel, szívesen átküldöm neki a mosás pontos költségének kiszámítását. Érdekes az is, mert havi 10 mosással számolok, de ez nem a ruháinkon felül értendő. Ugyanis mivel széklet már nem kerül a gépbe, így a ruhákat együtt mosom a pelenkákkal. Végülis a kakis ruhát is kimosod, nem? 🙂
Menjünk tovább!
„a betét is pénz, nem is lehet mindenhol kapni„
Ez egy újabb mondat, ami megerősít abban, hogy a válaszadónak fogalma sincs a mai modern pelenkákról. Ugyanis a betétet általában adják a pelenkákhoz (én legalábbis adom), ahol meg nem tartalmazza az ár, akkor viszont ugyanott meg lehet venni. Ez nem egy bevásárlótúra, hogy megveszem egyik boltban a pelenkát, majd hajkurászom a helyet, ahol betétet lehet kapni. Nem is értem egyébként, hogy mire gondol.
„ne marja szét a gyereket a pisikaki, sűrűbben kell cserélni„
Ez a kedvencem, ne haragudj, de azt kell mondanom, hogy atyavilágdehülye!
Először is sűrűbben nem azért kell cserélni, hogy ne marja szét a gyerek fenekét. Azért cserélünk IDŐBEN (tudod, ez a vesszőparipám), mert úgy higiénikus. Valójában a mosható is elbírna több nedvességet, de minek? Ha mosható, akkor nem mindegy, hogy óránként vagy 3 óránként cserélem? Hiszen mosható…
Elhiszem, hogy egy drága eldobhatósnál nem mindegy, hiszen gyakorlatilag a pénzedet hajítod ki a szemetesbe, de nekem tökmindegy milyen sűrűn cserélek. Nekem nem számít, hiszen a készletem megvan, moshatom naponta is ha úgy tetszik…
A másik meg ez a kimarás. Hát komolyan… Állandóan ezzel jönnek és kivagyok tőle. Gondolod, hogy ha a gyerekem fenekét kimarná vagy más gyereknek a fenekét, akkor használnánk??? Ki akar rosszat a gyerekének???
Bármikor !!! megmutatnám a fiam fenekét, hogy milyen szép. A fogzást leszámítva egy pötty se volt rajta soha. Régebben amikor még mosták-főzték-fertőtlenítették a régi fajta moshatókat előfordult pirosság, kiütés, de az azért volt, mert nem tudták a mosószereket rendesen kimosni belőle és aki érzékenyebb bőrű volt az bizony kipattogzott tőle.
A pisit elszívja-elvezeti a betét belülre, ami azt jelenti, hogy nem közvetlenül a pisiben ücsörög a gyerek. Maximum nedvességet érezhetsz a kezeddel, de tocsogós pisit nem. Ez tuti.
Na és a végső kegyelemdöfés: 😀
„a textilpelusok mára alvókendőnek jók„
Egyszerűen csak ideteszek egy képet és képzeld el, ahogy alvókendőnek használjuk. 😀
Hát ezért mondom én, hogy nagy az az állatkert és kicsi a kerítés. Jó esetben HOZZÁÉRTŐvel akadsz össze, aki tényleg elmondja a tutit, megmagyarázza mi micsoda és hogy kell használni. A nagyobb baj az ilyen önjelölt tudorokkal van, akinek halvány lila gőze sincs, hogy milyen is a modern mosható pelenka.
Ezért kérlek NE fogadj el mindent feltétel nélkül, inkább kérdezz. NINCS ROSSZ KÉRDÉS!
Köszönöm, hogy elolvastad és mutasd meg a barátaidnak is. Amúgy csak hétfőnként vagyok ilyen „kegyetlen”. 😀
Szép napot.