Bizony-bizony, ez sajnos kikerülhetetlen. Balesetek márpedig vannak és lesznek, de azt hiszem ez semmit nem von le a mosható pelenkák értékeiből. Hiszen néhány kellemetlen átázás és átöltöztetés mellett is jelentős érvek szólnak mellettük.
Mitől lehet az átázás?
- ha nem megfelelő méretet használunk, azaz túl nagyra van állítva a pelenkánk (Ha a kezünk befér a derekánál a pelus és a hasa közé, akkor az a megfelelő méret, ne féljünk szorosra húzni, nem fogja elnyomni a gyereket. Inkább a hasa aljára igazítsuk a pelust, ne húzzuk fel a hasára, mert ott már bánthatja őt. Combnál ugyanez igaz, ha a combi és a pelus közé még befér 2 ujjunk, akkor az jó. Ha tágabb mindkét helyen, állítsunk a patentok segítségével a méreten.)
- ha még beavatatlan a pelenka és nem mostuk át őket legalább 3-4-szer mosógépben (Új pelenkák esetében nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a teljes nedvszívását csak 3-4 mosás után fogja elérni. Miért? Mert addigra sikerül teljesen kimosni belőlük a gyártás és csomagolás során rákerült anyagokat.)
- ha a nedvszívó betét kilóg a pelenka alól (Minden pelenkázásnál ellenőrizzük le, hogy a betét belül van. Hiszen ha a combnál vagy a hátánál, hasánál kilóg a betét, akkor az ki fogja vezetni a pisit.)
- ha nem használjuk a betéteket (A nálam található pelenkákhoz 2 darab betét tartozik, ezt használni kell, hiszen a gyártó által mondott időintervallum erre lett megállapítva. Azaz ha azt írják kibír a pelenka 2,5-3 órát, akkor azt a 2 betéttel való használatra értik ennél a fajtánál.)
- ha túl sokáig van rajta a pelenka (Ez teljesen gyerekfüggő. Ki kell tapasztalni, ezen más nem fog segíteni. Azaz ha a gyerekünk egy törpe vízmű, akkor hiába írja a gyártó, hogy kibír 2,5-3 órát a pelenka, le kell cserélni előbb. Nem kell megijedni, egyrészt mert a pelenka mosható azaz nem pazarlunk vele, másrészt mert a szokások is változnak a gyerekkel együtt. Nem biztos, hogy szobatisztaságig sokat pisilős lesz…)
- ha a betét(ek) rosszul lettek betéve (Ezt úgy kell érteni, hogy amikor mozog a gyerek értelemszerűen mozog vele a pelenka is. Ha csak beledobtuk a pelenkába a betéteket és nem igazítottuk el, akkor bizony át fog ázni. Nem azzal van a baj, amikor hosszában nem jól helyezkedik el a pelus, hanem szélességében, a 2 lába között. Arra oda kell figyelni, hogy ha ráadtuk, akkor igazítsuk el a 2 comb között, mert ha pisilés van biztosan ki fog folyni, hiszen nincs ott betét, ami magába szívja a nedvességet.)
- ha használt pelenkánk van, amit mástól vettünk (Ebben az esetben sajnos sok mindent nem tudunk tenni, mert elképzelhető, hogy az előző tulaj nem rendeltetésszerűen használta a pelenkákat és eltömődött. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden használt pelus rossz, inkább azt hangsúlyoznám, hogy megbízható helyről vegyünk használta(ka)t.
Mi a megoldás? (Mert megoldás mindig van. 😉 )
- próbálkozni kell, főleg az elején, nem szabad az első kudarcnál feladni, hiszen sokunknak ez egy ismeretlen műfaj
- ki kell tapasztalni a gyerekünk szokásait és a pelenkák használatát is
- sűrűbben kell cserélni
- máshogyan kell a betéteket beletenni (pl.: az egyik mehet a zsebbe, a másikat kettéhajtjuk és a pisilőhöz tesszük vagy mindkét betétet kívül hagyjuk és nem tesszük be a zsebbe)
KÉP
pelenka bemutató 013 — pelenka bemutató 015
- több betétet kell beletenni, mert elképzelhető, hogy nem bírja a kettő sem, ilyenkor fogjunk egy hagyományos tetra/textil pelenkát és hajtogassuk bele plusz betétnek
- más fajta betétet kell használni (pl.: ha eddig mikroszálasat használtunk és átázott, akkor próbáljuk meg bambusszal, vagy egy ilyen egy olyannal, vagy kenderbetétet, pamutot szerezzünk be, vagy varrassunk több rétegű betétet)
KÉP
újabb 073 (bambusz betétek) — pelenka bemutató 012 (mikroszálas betétek)
Így elsőre gondolom, hogy nagyon macerásnak és időigényesnek tűnhet a mosható pelenkázás. De hidd el, ha már elkezded használni és benne vagy, minden már rutinszerűen fog menni. Én azt hiszem, hogy egy sokat pisilős gyereknél kifolyik az eldobhatóból is, de igaz ez egy anyatejes gyerkőcre is.
Ha pedig már eljutottál oda, hogy moshatót szeretnél használni, akkor vágj bele és ne kételkedj. Ahogy telik az idő és nő a gyerek, vele együtt a rutinod is, úgy lesz természetes, hogy sűrűbben cseréld a pelenkát, melyik napszakban milyen fajta betét válik be nálatok, mennyi kell belőle az alváshoz és otthonra. 🙂
És egy nagyon fontos dolog, NE VÁRD A MOSHATÓTÓL AZT, AMIT AZ ELDOBHATÓTÓL. Ez sokkal jobb! 😉
Ne félj belevágni, én itt leszek és szívesen segítek bármiben. Fordulj hozzám bizalommal, írj nekem vagy hívj fel. 🙂