Modern mosható pelenkák és kiegészítők széles választéka

8.tévhit: a mosható pelenka elavult megoldás

Picture of Sólyom - Varga  Ágnes

Sólyom - Varga Ágnes

Mosható Pelenka Kuckó

Ezt biztosan azok mondják, akik élőben és testközelből még sosem láttak MODERN mosható pelenkákat. Sosem értettem ezzel kapcsolatban, hogy fejlődik minden a környezetünkben, sokszor egyik napról a másikra hatalmas változások mennek végbe, akkor miért gondolják egyesek, hogy a mosható pelenka megmaradt a kifőzős-hypós-egész nap mosós tevékenységnél? Hiszen számtalanszor elhagyja a szánkat a mondat, hogy felgyorsultak a dolgot körülöttünk, akkor miért pont a moshatózás terén nem gondoljuk ezt?

Sok a lenézés ami a mosómamikat éri, mert azt hiszik, hogy ez egy legalja megoldás. Innen már nincs lejjebb. Pedig ennek az ellenkezője igaz.

 

Szerinted ez ritka?

Én tudom, hogy nem az. Ez már nem csak a pelenkázásról szól, ez már szenvedély és én, mint mosómama teljesen megértem, mert egyes mintákba, fajtákba, kialakításba könnyű beleszeretni. Ez egy életforma, amit nem ért meg egy műanyag mama. Ezek mellett a pelenkák mosása semminek tekinthető, sokkal inkább „létkérdés”, hogy éppen milyen mintás kedvünk van, hova megyünk aznap és mit adjunk rá, hogy leessen mindenkinek az álla tőle.

Ez már réges-régen nem az a rendszer, amikor besárgult, itt-ott foltos textilpelenkát kötünk a gyerekre, gumibugyival. Sőt, sértésnek is veszem ha legumibugyizzák a pelenkáinkat. 😀

Nemcsak a pelenkákhoz felhasznált anyagok lettek modernebbek, hanem a felépítésük, a kezelésük, a mosásuk, a fajtáik, a választék. Ez már régen nem az a rendszer, mint a nagyanyáink idején volt. Ez nemhogy visszalépés, hanem HALADÁS, mert szent meggyőződésem, hogy a mosható pelenkáé a jövő. Mindent összevetve naponta nem vesz el többet 10 percnél az életemből. Az meg kibírható, nem? Fogadjunk, hogy több ideje ülsz itt a gép előtt olvasgatva… 😉

Ja és még valami. Írhattok felháborodott leveleket, hogy úgy írok, mint egy szektavezér és lenézek minden anyukát, aki nem moshatózik. Csupán egyetlen dolgot gondolj végig. Én amikor a műanyag pelenkáról beszélek, akkor TUDOM miről beszélek, mert kipróbáltam. Te kipróbáltad a moshatót???

Ha nem, előbb tedd meg…

 

A moshatózás nekem a szenvedélyem, emellett tettem le a voksom, de ez miért fáj másnak? Engem nem érdekel te mit használsz, ha szerinted az a jó. De én még nem hallottam, nem olvastam olyan mosómamiról, aki elvetemült hülyének, elmaradott idiótának és minden hasonlónak hívott volna egy műanyagmamát. De fordítva számtalanszor találkozom fórumokon hasonlóval…

Azt gondoltam, hogy ennyi év után, amióta a modern mosható pelenka megjelent a piacon, és annyi fórum, előadás, expo, születés hete rendezvény után amiken részt vettem és népszerűsítettem a moshatózást, már nem kaphatok ilyen kommenteket a posztjaimhoz:

„Most emelik a vízdijat,csak szolok……nem egyszerű ez.Sok mosással jár.”

„Vissza az őskorba. … mert a mosó és öblítőszer nem terheli a környezetet?. Ezzel spórolni nem lehet, mert egy rakat kell belőle ugyan úgy és mindennap mehet a mosógép. Nagy spórolás nem mondom. „

„ez a sok hülye ökopun*i mindent csinálnak csak az agyukat nem használják.. képesek 3x többet kiadni egy mosószerért,ha rá van írva: természetes összetevők..azt se hiszem hogy valóban tisztít is.. öblítőt se használ, milyen durvàk lehetnek a ruhàik, törülközők.. pelenkán is spórolnak…ha még a pelenkára is sajnálja kiadni a pénzt,akkor minek szült gyereket??! Szerintem is visszalépés az őskorba… miért nehezítsük meg az életünk direkt, és tegyük rosszabbá az életszínvonalunkat,ha lehet egyszerűbben is élni,mert már minden adott hozzá?!”

A no komment nehezen megy ilyenkor, nem is megy… 😀

 

A többieknek jó moshatózást kívánok és csak így tovább, ne foglalkozzatok a károgókkal. Te már tökéletesen tudod, hogy mennyire jót teszel a gyerekednek, a lelkednek, a környezetednek, a pénztárcádnak. 🙂

Kellemes napot kívánok.

Ági

Oszd meg ismerőseiddel